A shared service / üzleti szolgáltató központok (BSC/SSC) a hazai munkaerőpiac – nem is olyan – csendes motorjaiként funkcionálnak. Központosítják a pénzügyet, HR-t, ügyfélszolgálatot és IT-t, és sokszor adnak belépőt pályakezdőknek, nyelvtudással vagy irodai rutinnal rendelkező szakembereknek. A legfrissebb adatokat feldolgozó HR Portál szerint a debreceni központok közül a Flowserve Hungary Services Kft. körülbelül 583 embert, a Transcosmos Kft. pedig 248 embert foglalkoztat, összesen vagyis nagyjából 830 főt, közel lassan az ezerhez, ami helyi léptékben igen jelentős szám, és munkahelyteremtő hatása hosszú távon is érződik. A városban különösen magas a fiatal, diplomás munkaerő aránya, ami vonzóvá teszi a cégek számára a telephelyválasztást. A Debreceni Egyetemmel kötött duális képzési programok az elméleti tudás mellett valós munkahelyi tapasztalatot is garantálnak a hallgatóknak, ami tovább erősíti a város pozícióját a hazai SSC-térképen.
Mik azok az üzleti szolgáltató központok és hogy lehet elhelyezkedni a helyi cégeknél?
A BSC (Business Shared Service) lényegében az adott vállalat „háta mögötti” egysége: itt futnak össze a háttérfolyamatok, mint a könyvelés, beszállítói adminisztráció, ügyfélszolgálat, adatfeldolgozás, amelyeket egy anyavállalat vagy külsős ügyfelek számára végeznek. Számos pozíció belépő szintű (adatbevitel, ügyfélszolgálat), de a cégek gyors pályára állítanak: ha van nyelvtudásod, tanulni akarsz és precíz vagy, pár hét gyakorlattal értékes munkatárs lehetsz. Gyakoriak a műszakrendszerek, részmunkaidős, illetve többnyelvű csapatok, ezért is éri meg a rugalmasság és a nyelvtanulás.
hrportal.hu/hr/itt-vannak-a-legnagyobb-hazai-uzleti-szolgaltato-kozpontok-20250807.html
Az üzleti szolgáltató központoknál a kemény készségek (Excel, ERP/sap-alapok, adatelemzés, angol és gyakran más idegen nyelvek) és a puha készségek (pontos munkavégzés, csapatmunka, ügyfélorientáció) együtt számítanak a legtöbbet. Duális képzésben vagy céggel együttműködő egyetemi programban részt venni különösen előnyös Debrecenben: így egyszerre kapsz papírt és valós gyakorlatot, ami a felvételnél komoly tőke.
Helyi álláslehetőségek: debrecenallas.hu
Flowserve Hungary Services Kft. (közel 600 dolgozó 2025-ös adatok alapján)
A Flowserve Hungary Services Kft. nem véletlenül vált a debreceni SSC-szektor egyik alappillérévé. A cég stabil nemzetközi háttérrel rendelkezik, valamint elkötelezett a munkavállalók szakmai fejlődése mellett is. A frissdiplomas.hu szerint a Flowserve külön figyelmet fordít az új belépők mentorálására, a gyakornoki programokra és a nemzetközi karrierutak támogatására. A munkakörnyezet modern, a vállalati kultúra pedig a folyamatos tanulást és a pontos, precíz munkavégzést ösztönzi. A dolgozók gyakran emelik ki a jó csapatdinamikát és a biztos szakmai hátteret, ami miatt a Flowserve az egyik legvonzóbb szolgáltató központ Debrecenben.
A vállalat debreceni szektora elsősorban pénzügyi és back-office feladatokat lát el: számlakezelés, cash & bank, master data, intercompany, T&E folyamatok, ezek ugyanis mind tipikus belépő és középszintű munkakörök. Cégen belül gyakori a belső képzés, és rendszeres a toborzás finanszírozás, számla- vagy kontrolling-pozíciókra. A Flowserve karrieroldalai és helyi állásportálok is folyamatosan hirdetnek. Ha van Excel-, ERP-ismereted vagy pénzügyi alapjaid, érdemes bátran jelentkezni.
frissdiplomas.hu/vallalatok/691-Flowserve
Transcosmos Kft. (közel 250 dolgozó 2025-ös adatok szerint)
Az ázsiai gyökerű multinacionális cégcsoport európai bástyája, amely évek óta meghatározó szereplője Debrecen üzleti szolgáltatói piacának. A vállalat hivatalos oldalán is olvasható, hogy céljuk a digitális ügyfélélmény fejlesztése és a hatékony, többnyelvű ügyféltámogatás biztosítása.
A Transcosmos Kft. Debrecenben többnyelvű ügyfélszolgálati, back-office és digital szolgáltatásokat kínál; a cég állandó toborzással van jelen a városban, főként ügyféltámogatói, moderátori és operációs feladatokra. A pozíciók gyakran igényelnek némi nyelvtudást (angol, német vagy skandináv nyelvek is előfordulnak), rugalmasságot és ügyfélorientált hozzáállást.

A shared service és az üzleti szolgáltató központok jelentős munkahelyteremtők lesznek a jövőben is a kilátások szerint
A HR Portál elemzése szerint a BSC-szektor tovább növekszik: a magyar piacon jelenlévő központok összlétszáma közelíti a 100 ezret, és a trend egyre több, magasabb hozzáadott értékű pozíció irányába mozdul (IT, analitika, automatizálás). Debrecen regionális vonzereje – ipari beruházások, logisztika, multinacionális beszállítói láncok – stabil keresletet tart fenn az SSC-pozíciók iránt is. Ez jó hír, ha hosszabb távra tervezel és fejlődni szeretnél.
A shared service központokban adott az út előre: aki precíz, tanulékony és kommunikál, néhány év alatt specialistából team lead, onnan pedig akár lokális menedzser lehet. Debrecenben ez ma elérhető út: ha van nyelvtudásod, irodai alapismereted és némi elszántságod, a helyi BSC-tér jó választás lehet a stabil, nemzetközi környezethez és a szakmai fejlődéshez.
DebrecenAllas.hu / P.P.