Debrecen legnagyobb cégei, vállalkozásai

Debrecen legnagyobb cégei, vállalkozásai

Melyek Debrecen legnagyobb munkáltatói? Mivel foglalkoznak ők? Mik a leggyakrabban meghirdetett pozíciójuk? Debrecen jelentősebb multinacionális cégeit és vállalkozásit összegyűjtöttük és kielemeztük az általuk kínált munkalehetőségeket.

Debrecen álláskínálata szerteágazó és sokszínű. A legkiemelkedőbb talán az összeszerelő és gyártóipar, az egészségügyi és szállítmányozási ipar, valamint a turizmus sem elhanyagolható. Lássuk kik Debrecen legnagyobb foglalkoztatói:

 

KITE MEZŐGAZDASÁGI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI ZRT.

A listánk első cége a KITE Zrt, melynek nevéből is jól látható a fő foglalkozása, mezőgazdasági gép és berendezések nagykereskedelme valamint a takarmány illetve földműveléshez szükséges kiegészítőket és tápanyagokat, vetőmagokat, műtrágyát, és növényvédelmi szereket értékesítenek.

A céget 1991-ben alapították, mára pedig közel 1600 főt foglalkoztat Debrecen és környékén. A 2019-es nettó árbevétele elérte a 301 milliárd forintot.

Weboldal: https://www.kite.hu/

Telephely: Nádudvar, Bem József u. 1.

 

TEVA GYÓGYSZERGYÁR ZRT.

A Teva 1901-ben jött létre. a Cég központja Izraelben található, Debrecenben pedig a magyar termelési központ valamint Budapesten a kihelyezett kereskedelmi részleg található.

A cég több, mint 43 munkavállalót foglalkoztat, világ szerte közel 30 üzemet, kereskedelmi részleget és fejlesztő központot üzemeltet. Az itt gyártott gyógyszereket és táplálék kiegészítőket napi szinte 200 millió ember szedi. A gyártósor évente 120 milliárd tablettát gyárt.

Weboldal: https://www.teva.hu/

Telephely: Debrecen Pallagi út 13.

 

NI HUNGARY SOFTWARE ÉS HARDWARE GYÁRTÓ KFT

Az amerikai National Instruments Corporation 2001-ben alapította gyártó telepét Debrecenben. Mára már itt gyártjuk az NI hardvertermékeinek több mint 90%-át, és az elmúlt 10 év során létszámunk átlépte az 1000 főt. Az NI Hungary Kft. -nél a gyártás mellett számos magas hozzáadott értéket képviselő tevékenységet is folyatnak, kutatás-fejlesztéssel, valamint informatikai rendszerek fejlesztésével is foglalkoznak, és a globális szolgáltatói központok, az értékesítési irodák háttértevékenységét és a rendelésmenedzsmentet végző Service Center, a könyvelést végző Pénzügyi Szolgáltató Központ, valamint a globális kiszállításokat végző raktárközpont, is itt működnek.

Weboldal: https://www.ni.com/hu-hu.html

Telephely: Debrecen, Határ út 1/A

 

ALFÖLDI TEJ ÉRTÉKESÍTŐ ÉS BESZERZŐ KFT.

Az Alföldi Tej Kft Magyarország egyik legnagyobb tejfeldolgozó vállalkozása és üzeme. A cég 2003-ban kezdte meg működését, 2005. novemberben megvásárolták a felszámolás alatt lévő Parmalat Hungária Zrt. székesfehérvári feldolgozó üzemét, majd 2015-ben FrieslandCampina Zrt. debreceni üzeme került társaság tulajdonába. A mai napig az egyetlen tejtermelő csoport, amelynek tulajdonosai 100%-ban magyar tejtermelők. A cég, vezető helyet foglal el a magyar tejtermékek értékesítésének piacán.

Weboldal: http://www.alfolditej.hu/main.php

Telephely: Debrecen, Köntösgát sor, 

 

TIGÁZ-DSO FÖLDGÁZELOSZTÓ KFT.

A TIGÁZ közel 70 éves múltjával a hazai energiaszektor egyik meghatározó, stabil szereplője. alábbi főbb tevékenységek ellátásáról gondoskodik:

  • földgázelosztás,
  • rendszerhasználat biztosítása,
  • gázelosztó hálózatok létesítése, fejlesztése, üzemeltetése, karbantartása, ellenőrzése,
  • üzemzavar elhárítás,
  • gázvezeték csatlakozást igénylők előzetes tájékoztatása, ajánlattétel, csatlakozási szerződés ügyintézése,
  • elosztóhálózat-használati szerződések kötése,
  • felhasználói rendszerek tervfelülvizsgálata, kivitelezést követően műszaki átvétele,
  • felhasználói gázrendszerek beüzemelése,
  • felhasználó ki- és visszakapcsolása,
  • egyéb mérővel, nyomásszabályozóval kapcsolatos tevékenységek,
  • ügyfélszolgálat, diszpécser szolgálat,
  • felhasználási helyek nyilvántartása,
  • mérés, leolvasás,
  • ellenőrzések, szabálytalan vételezések, szerződésszegések kezelése.

A cég ezen területein találhatunk álláslehetőségeket.

Weboldal: https://www.tigaz.hu/

Telephely: Hajdúszoboszló Rákóczi u. 184.

 

DEBRECENI HÚS ZRT.

A családi vállalkozás 1998-ban jött létre élén Papp István, aki 50 éves szakmai tapasztalattal és elhivatottsággal rendelkező vezető. Az üzem főbb tevékenységi körei: élőállat felvásárlás, vágás, csontozás, darabolás, húscsomagolás, frisshús értékesítés és szállítás. 2017-ben nyílt meg a közel 1100 négyzetméteres feldolgozó üzem, ahol a legkorszerűbb technológiával készítik az üzem termékeit. Ezentúl a szállítást raktározást is a cég végzi és szervezi. Az élő állatszállítástól kezdve a késztermékek üzletbe vagy nagykereskedőkhöz való eljuttatását. A cég export engedéllyel rendelkezik: Kanadába, Oroszországba, Japánba, Dél- Koreába, Brazíliába, Hongkongba

Weboldal: http://www.hajduhus2000kft.hu/index.php

Telephely: Debrecen, Diószegi út 7.

 

MASTER GOOD CÉGCSOPORT

A cég 100% a Báránycsalád tulajdonában működik, mely már 113 éve, 4 generáción keresztül foglalkozik baromfitenyésztéssel és feldolgozással. Ma az ország egyik legrégebbi baromfitenyésztőjeként van jelen a piacon. 1994-ben indult a ma is fennálló cég, mely első sorban 5 fővel indult, mára pedig közel 600 főt foglalkoztatnak, nem csak Debrecenben, de Észak Magyarország szerte több településen is.

A cég az élőbaromfi szállítását, feldolgozását, vágását, darálását az előkészítést, és a további feldolgozását és késztermékeke előállítását és értékesítését is végzi a cég. A fokozódó verseny és a folyamatos piaci kihívások szükségessé tették a cég tevékenységi körének bővítését megteremtve ezzel egy teljes körű baromfi integráció alapjait. Így megfelelő színvonalú és méretű vágókapacitáshoz jutott nemcsak az öko-baromfi termékeket előállító integráció, hanem az ettől sokkal nagyobb volument képviselő ipari brojler csirke rendszer is.

Weboldal: http://mastergood.hu/mastergood2.0/

Telephely: Kisvárda, Ipari út 9.

baromfitenyésztés

 

 

HAGE Hajdúsági Agráripari Zrt.

A cég története 1967-be nyúlik vissza, amikor az akkori termelőszövetkezet és állami gazdaság létrehozta a céget. Az Egyesülés 1988-ban eredeti nevét megtartva részvénytársasággá alakult. A rendszerváltást követő átalakulási időszakban korábbi fejlesztéseiből származó eszközei nagy részét eladta, az ebből keletkezett pénzt a mezőgazdaság és élelmiszeripar területén forgatta, befektette.

Mára a cég az egyik legmeghatározóbb hízókibocsátó a maga évi 135 ezer sertésével. Az étkesíts több, mint 10% külföldre történik. A cégnél jelenleg 230 fő dolgozik, a legutóbbi árbevétele pedig elérte a 8.8 milliárd forintot.

Weboldal: http://hage.hu/

Telephely: Nádudvar, Kossuth utca 2.

 

Tranzit-Ker Kereskedelmi Zrt.

A Tranzit-Ker csoport 1990-ben indult családi vállalkozásként. A cég kisebb arányban növénytermesztéssel, elsősorban sovány víziszárnyas kacsa és liba tenyésztésével foglalkozik, szülőpár-tartást, keltetést, nevelést, takarmány-előállítást, vágást, feldolgozást és kereskedelmet végzi. A Tranzit csoport rendelkezik a Közép és Kelet Európa legnagyobb víziszárnyas keltetője, a Tranzit Csoport nemzetközi kereskedelmi kapcsolatai révén feldolgozott egész és darabolt, friss, illetve fagyasztott termékeit világszerte a legnagyobb kereskedelmi láncok üzleteibe szállítja.

A cég mára 470 főt foglalkoztat a 2019-es árbevétele pedig elérte a 27 milliárd bevételt.

Weboldal: http://tranzitker.hu/

Telephely: Debrecen, Simonyi út 23.

 

JP Fémker Kft.

A céget 1992-ben hozták létre, és azóta is 100%-os magyar kézben működik. Elsősorban betonacél megmunkálással és megrendelők előzetes igényeinek alapján terveznek és gyártanak betonelemeket.

A cég nem csak debreceni, de a város környékén élőknek is kínál munkalehetőséget. A legutóbbi árbevételük több, mint 7 milliárd forint volt.

Weboldal: http://www.jpfemker.hu/index.html

Telephely: Debrecen Balmazújvárosi út 2.

 

HUNÉP Universal Építőipari Zrt.

A Hunép nagymúltra visszatekintő építőipari vállalkozás, aminek alapjait a Tanácsi Építőipari Vállalat hozta létre. 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozásról van szó, akik nem csak Debrecenben, de az egész országban végeznek beruházásokat. A cég munkavállalóinak létszáma meghaladja az 1200 főt, a 2019-es évben árbevétele pedig a 14 milliárd forintot.

A Hunép jellemzően magasépítési tevékenységet végez, mihez hozzátartozik az út, közmű, mélyépítés, kertészeti munka megvalósítása is.

Weboldal: http://www.hunep.hu/

Telephely: Debrecen, Simonffy u. 34-36.

 

GSv Kereskedelmi Kft.

A cég 1991-óta van jelen a piacon, kezdetben csak a legfontosabb építőanyagok tüzép szerű értékesítésével foglalkozott, mára pedig a legnagyobb építkezések beszállítói és támogatói.  A legnagyobb választékkal és a megfelelő minőségű termékekkel és készletekkel, több, mint 10 ezer négyzetméteren elégítik ki az építőipar szükségleteit.

A GSv-nél jelenleg 163 fő dolgozik, a 2019-es évben pedig a nettó árbevétele elérte a 10 milliárd forintot.

Weboldal: https://www.gsv.hu/hu

Telephely: Debrecen Vámospércsi út 37.

 

Pipelife Hungária Műanyagipari Kft.

A Pipelife Hungária Műanyagipari Kft. a magyar műanyagcső és szerelvény gyártó piac meghatározó szereplője, a nemzetközi Pipelife Csoport tagja. A társaság debreceni gyárában víz, gáz, szennyvíz, csatorna, kábelvédő és drén, valamint ötrétegű ivóvíz és fűtési hálózatokhoz használt csövek készülnek. Az értékesítés az ország hét pontján működő áruházban és a debreceni bázisraktáron keresztül történik.

A cégnél jelenleg 175 főt foglalkoztat a 2018-as évben pedig több, mint 14 milliárd bevételt termelt.

Weboldal: https://www.pipelife.hu/hu/

Telephely: Debrecen, Kishegyesi út 263.

 

Trans-Sped Logisztikai Szolgáltató Központ Kft

A Trans-Sped tisztán magyar tulajdonban lévő vállalat, mely 1990 óta jelen van a logisztikai piacon. Nemzetközi szállítmányozással kezdte meg a cég a működését, az utóbbi 30 évben pedig kibővítette szolgáltatásait és logisztika minden területén támogatják a vásárlóikat. Vállalat 230 saját tulajdonú fuvareszközzel rendelkezik és további 250 alvállalkozói tulajdonban lévő tehergépjárművel szolgálja ki megbízóit. A Trans-Sped Magyarországon 185.000 m2-t meghaladó területen végez raktározási tevékenységet, több mint 200 db targoncával és emelőgéppel.

A vállalkozásnál jelenleg 693 fő dolgozik, éves árbevételük pedig közel a 20 milliárd forintot is elérte.

Weboldal: https://www.trans-sped.hu/

Telephely: Debrecen, Vámraktár u. 3.

szállítmányozás

 

BMW Group Debrecen

A német BMW gyárt hazánkban, Debrecen mellett kezdte meg legújabb termelőüzemének építését. A kivitelezés a tervek szerint folyik, azonban az idei év vírusos időszaka a beruházást lassította. Ettől függetlenül az anyavállalat elkötelezett a gyár további folytatásában, aminek átadója a közeljövőben történhet.

A tervek szerint több száz új munkahelyet teremt a cég, elsősorban szerelő, összeszerelő, mérnök, gép technikus és karbantartói pozíciókban.

Weboldal: https://www.bmwgroup-werke.com/debrecen/en.html

 

Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Zrt.

1925. október 26-án csodálatos esemény történt Magyarország egyik alföldi városkájában, Hajdúszoboszlón. Szénhidrogén kutatások nyomán 1091 méter mélységből földgáz társaságában felszínre tört az a különleges, 73 Co-os víz, amelynek gyógyhatása rövidesen cáfolhatatlanul bebizonyosodott. Ennek köszönhetően az évek során számos beruházás valósult meg, strand és élményfürdő, gyógyvíz és több tíz szálloda és vendégház követte a bővítéseket. Magyarország egyik leglátogatottabb városáról beszélhetünk, több ezer turista látogat el ide minden évben, ami Debrecentől 20 percre található.

Weboldal: https://www.hungarospa.hu/hu/

Telephely: Hajdúszoboszló, Szt. István park l-3.

 

További debreceni cégek: https://debrecenallas.hu/vallalatok

 

DebrecenAllas.hu / K.B.